Koncentrálóképesség növelő csomag*

Ezt a csomagot azoknak ajánljuk, akiknek bizonyos alkalmakra kell különösen jó formába kerülniük (pl. fontos tárgyalás, üzletkötés, vizsga)!

Főiskolások és egyetemisták is eredményesen használhatják a SENSOLITE fényterápiát, ha a vizsgán legjobb formájukat szeretnék hozni. Ugyanennek a csoportnak ajánlható a rendszeres fénykezelés túlzott igénybevétel esetén, a sok stressz, a kevés alvás, a pihenés és kikapcsolódás hiánya miatt fellépő energiahiány pótlására.

 

Menedzserek esetében a kezelést bármikor érdemes elkezdeni, hiszen számukra a rendszeres fénykezelés azért nagyon előnyős, mert felér akár egy két hetes nyaralással, kikapcsolódással! A kúra ideje alatt feltöltődik energiával, megszabadul a folyamatosan fennálló stressz, a szellemi és fizikai igénybevétel káros hatásaitól. A túlterhelt szervezet sokkal könnyebben betegszik meg, tehát a rendszeres fénykezelés az ő esetükben nem csak energizál, hanem egészségmegőrző, betegség megelőző szerepet is játszik.

 

Felsőoktatási intézmények hallgatóinak különösen a vizsgaidőszakra érdemes a fényterápiás kúrát időzíteni, mégpedig olyan módon, hogy az utolsó kezelések nagyjából egybeessenek a vizsgák befejezésével. A legfontosabb napokra érdemes koncentráltabb kezeléssorozattal készülni: menedzserek, vezetők a kiemelt tárgyalásokat megelőző 2-3 napon minden nap, lehetőség szerint a reggeli, délelőtt órákban vegyenek fénykezelést; egyetemisták és főiskolai hallgatók pedig a vizsga időpontját megelőző 2 egymást követő napon jöjjenek el a Sensolite Gyógycentrumba!

 

 

I. A szakember véleménye
„Nem csak az idősebb korosztálynak van szüksége erre a csomagra, ugyanis kisiskolásaink koncentrációképességén is érdemes és lehet is lendíteni a Sensolite fényterápiával. A mozgásszegény életmód, a különórák, a számítógép előtti hosszas időtöltés miatt sokkal kevesebb oxigénhez jutnak a sejtek, a szervek, (például az agy) mint amennyit megkívánnának az egészséges, hatékony működéshez. A kapilláris erekben a keringés javításával teremt esélyt a Sensolite a koncentráció fokozására. A fényterápiát követően nem csak írásképük javult – a mikromozgások finomodtak, mozgáskoordinációjuk fejlődött, a tanulmányi eredményük is jobban alakult. Nyugodtabbak voltak és jobban oda tudtak figyelni, majd teljesíteni az órákon. Kosárlabdázók is elmondták, hogy segítette őket az összpontosításban, ha mérkőzés előtt befeküdtek a fényágyba.” Királyné Dávid Éva egészségfejlesztési tanácsadó

 

A Sensolite teljes testfelületre alkalmazott polarizáltfény-terápia megegyezik a lokálisan alkalmazott polarizáltfény-terápiás eszközök hatásosságával. A lokális polarizáltfény-terápia kezelés Magyarországon [Kód:86202; Név: Kezelés monochromatikus polarizált fénnyel (Evolite, Bioptron)] jelenleg is OEP finanszírozott ellátás.

 

II. Páciensek tapasztalatai
„Szeretném megosztani a használat utáni tapasztalataimat mindenkivel. Én főképp a betegségek megelőzésére kezdtem el használni. Minden kezelés után hihetetlenül energikusnak érzem magam, és ez a hatás napokig megmarad nálam. Jobban tudok koncentrálni, és valahogy jobban bírom a gyűrődést, kevesebbet idegeskedem. Amikor úgy érzem, hogy ki vagyok merülve, a Sensolite-ba megyek ellazulni, és feltöltődni. Ráadásul a bőröm is szebb lett tőle!” L. K.

 

„11 kezelés után: igaz front fejfájásra nem használ, de sok mindenre igen. Többoldalú javulásaimat erős nátha, seb, reuma, szorongás, vérnyomás és közvetve rákos sorstársaim állapotjavulása. Nekem a Sensolite ajándéka, hogy jól érzem magam a bőrömben és mivel érzékelem hiszek az immunrendszer felturbózásában.” S. Sz.

 

„2-3 kezelés után magas szintű szellemi-fizikai teljesítőképesség-javulást érzékeltem. Munkám során évek óta nem tapasztalt intenzitást éreztem, a főnököm nagyon meg volt elégedve a munkámmal. Köszönöm!” K. Gy-né

 

„A barátommal mi is vettünk egy 10 alkalmas bérletet még a nyár elején, mert a netről és ismerősöktől sok jó hallottunk róla. Odafigyelünk az egészségünkre annál is inkább, mert elég pörgős életet élünk, ami úgy gondoljuk, nyomott hagy hosszútávon. Szóval kb. 4-5 kezelés után a barátom csalódottan közölte, hogy ő aztán nem érez semmit. Nekem ez azért volt furcsa, mert én az elején cseppet sem rajongtam az ötletért, hogy próbáljuk a Sensolite-ot, de már az első után észrevettem a vízhiányos bőrömön a változást, sőt 2-3 kezelés után a kollégáim is megjegyezték, hogy nem tudják milyen technikát találtam ki, de szépülök, kisimultam és nyugodtabbnak is látszom. Kb. ezután történt a változás, a párom edzésről hazaérve, örömmel újságolta, hogy egyszerűen nem tudott elfáradni és a technikai elemek is könnyebben mentek, aztán később elmondta, hogy ami igaz, az igaz a munkájában is kreatívabb. Szóval, azóta is járunk, én heti egyszer, a barátom minimum kétszer, mert azt mondja, szüksége van rá! Nekünk sokat segített, köszönettel ajánljuk mindenkinek!” D. É.

 

„2-3 kezelés után magas szintű szellemi-fizikai teljesítőképesség-javulást érzékeltem. Munkám során évek óta nem tapasztalt intenzitást éreztem, a főnököm nagyon meg volt elégedve a munkámmal. Köszönöm!” K. Gy-né

 

 

III. Terápiás javaslat
A csomagokat a rendelkezésünkre álló igen nagyszámú tapasztalat összesítésével alakítottuk ki, tudományos igényességgel elvégzett kutatások még nem állnak rendelkezésünkre. A Sensolite fényágy nyújtotta terápiás lehetőséget ADJUVÁNS (KIEGÉSZÍTŐ) kezelésként javasoljuk, tehát a hagyományos orvoslás által felkínált medicina MELLETT ÉS NEM HELYETT.

A használat során azonban gyakran előfordul, hogy a fénykezelésnek köszönhetően oly mértékben javul a páciens problémája, hogy kezelőorvosa a különféle vizsgálati leletek alapján jelentősen csökkenti, sőt esetenként elhagyja a gyógyszeres kezelést.

 

Standard terápiás javaslat heti bontásban (Felnőtt, junior, gyermek)

 

1. hét 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 6. hét
3 3 2 2 2 2

 

 

 

Fenntartó csomag


Azon pácienseknek javasoljuk a „Fenntartó csomagunkat”, akik már legalább egy kúrát felvettek a Sensolite Gyógycentrumban és a jó eredményt szeretnék továbbra és hosszasan fenntartani. A csomagban ajánlott kúra igény szerint ismételhető!

 

Terápiás javaslat heti bontásban: (Felnőtt, junior, gyermek)

 

1.hét 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 6. hét 7. hét
2 2 2 1 1 1 1

 

Aktuális csomagárainkról érdeklődjön az Önhöz legközelebb eső Sensolite Gyógycentrumban! 

 

Az általunk ajánlott kezelési gyakoriság már eredményt hoz, de ha Páciensünk úgy érzi, hogy gyakrabban szeretné igénybe venni a Sensolite fényterápiát, lehetősége van rá a Gyógycentrumban történt konzultációt követően. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmet, hogy tekintettel a fényterápia szervezetre gyakorolt energizáló hatására, némely esetben felpörgeti a szervezetet, ezért előfordulhat, hogy a túlzott mennyiségű fénykezelés alvási problémákat okozhat. Továbbá ilyen esetekben javasoljuk, hogy a fényterápiát ne az esti, a lefekvés előtti órákban vegye igénybe, hanem inkább reggel vagy délelőtt. Ha este vagy éjszaka kell aktívnak lennie, akkor az igénybevétel előtt érdemes felkeresni a Sensolite Gyógycentrumot.

 

*Jelen csomagajánlatban található információk a SENSOLITE eszköz indikáció szerinti használata során a betegek, illetve kezelőorvosaik által tapasztalt, dokumentált szubjektív észlelésen alapuló olyan beszámolókon alapulnak, mely beszámolókban a betegek, illetve kezelőorvosaik részben olyan pozitív hatásokról is említést tettek, melyek a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nem képezik az eszköz hatóságilag engedélyezett indikációs területeit.

A jelen csomagajánlatban szereplő – beteg-, illetve orvosi tapasztalatokon alapuló – információk jelenleg nincsenek klinikai kutatási eredményekkel alátámasztva – így jogszabály szerint nem minősül bizonyítottnak a kezelés gyógyhatása a csomagajánlatban megjelölt területeken – de alkalmasak lehetnek a jövőben elvégzendő kutatások irányának megalapozására.

 

A csomagajánlatban felsorolt jótékony hatások a fentiek alapján tájékoztató jellegűek, a kezelések hatása egyénenként eltérést mutathat. Kiegészítő kezelésként történő alkalmazása előtt, feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával. A SENSOLITE eszköz igénybevétele nem helyettesíti az orvos által előírt konzervatív terápiás kezeléseket, gyógyszereket.

 

Kérjük, hogy a kezelés igénybevételére irányuló döntését a fentiek alapján hozza meg.

 

Tel.: +36 1 345 1556, +36 70 454 5599 
E-mail: gyogycentrum@sensolite.hu

 

Kezelés közben