Sportsérülés csomag*

Törés, izom-, részleges vagy teljes szalagszakadás – ilyenkor minden esetben bevérzés kíséri a sérülést, ennek mielőbbi felszívódása érdekében az első héten 4-5 kezelést kapnak a sérültek. A gyakori kezelésszám eredményeként 1 hét után szinte teljesen eltűnik a duzzanat, ami a gyógyulásban döntő! A sérült egy hétig úgynevezett gipszsínt kap, és utána „zárják”, körkörösítik a rögzítést. Nem mindegy, hogy ez a gipsz mennyire illeszkedik a tört testrészhez. A páciensek elmondása szerint egy hét után, mikor újra látták a tört végtagjukat, kívülről szinte teljesen „eredeti” állapotban voltak. A körkörösítés után hetente kétszer jöttek, majd a gipsz levétele után két hétig 3, majd hetente 2 alkalommal.

 

Térdszalag plasztika varratszedése után érkezett két mankóval egy fiatalember, aki az első héten 4 kezelést vett fel (hétfő – kedd – csütörtök – szombat), majd az azt követő hetekben 3-3, majd pedig 2-2 kezelést kapott. Tolmácsolta gyógytornásza véleményét, akinek volt viszonyítási alapja, mert együtt tornáztatta azt a két beteget, aki életkorban és fizikailag is hasonló állapotban volt, ugyanazon a napon operálták mindkettőjüket és a fényterápiában részesülő fiatalember a különböző szakaszokban 50-60%-kal gyorsabban haladt társánál.

 

 

Baleset után nem csak testi fájdalmak gyötrik a sérülteket, hanem bizonytalanságérzés kerítheti hatalmába – mi fog történni?, meddig tart a felépülés?, mi vár még rám? – egzisztenciális válságba kerülhet. A tapasztalatok szerint a polarizált fény fájdalomcsillapító, nyugtató, izomlazító hatása segít ezen félelmek oldásában is, sőt sikerélményt jelenthet a vártnál gyorsabb állapotjavulás!

 

Csonttörés fénykezelése esetén fenntartó csomag javasolt a gipsz levétele után, a gyógytorna időszaka alatt – így könnyebbé válik a mozgás, sokkal könnyebben mozdulnak az ízületek, szalagok, jó eséllyel kerülhető el minden olyan szövődmény, amely a gipszlevétel után bekövetkezhet, a rehabilitáció időszaka jelentősen lerövidíthető. Csonttörések esetében a kúra során jelentősen csökken a fájdalomérzet. A csonttörés bekövetkeztéhez képest a lehető leghamarabb érdemes elkezdeni a Sensolite kezeléseket, tehát a gipszelt végtaggal is érdemes a fényágyba feküdni, ugyanis a polarizált fény jótékony, serkentő hatásai – köszönhetően az egész test kezelésének – a gipsz alá is eljutnak. Ez a hatás elősegíti és gyorsítja a csontosodási folyamatot.

Amennyiben különleges egészségügyi problémája nincsen a páciensnek, akkor az ajánlott Sensolite kezelés kb. 20%-kal csökkenti a csontosodás időtartamát. Ha az orvos a szokásos 6-8 héten belül mégsem távolítja el a gipszet, ez az előny a gipsz levétel után fog jelentkezni, mert a rehabilitáció folyamata sokkal egyszerűbb, probléma mentesebb, és gyorsabb lesz. A több hetes rehabilitáció hossza a felére is csökkenhet. Érdesem a kezelést ajánlásunk szerint a teljes rehabilitációs időszak során igénybe venni.

A gipszlevétel időpontjáig legalább heti 3 alkalommal, utána heti 2 kezelés a rehabilitáció időtartama alatt.

 

I. Az orvos véleménye
„A Sensolite teljes test polarizáltfény-terápiát nagyon jól alkalmazhatjuk izomhúzódások (gyakran előfordul lovaglóizom és combizom esetében), valamint achilles fájdalomra és gyulladásra is. A Zalaegerszeg női kosarasai is a Gyógycentrumba járnak, ha sérülést szenvednek, hiszen már tudják, hogy a gyógyulási időt a kezelések segítségével akár felére is csökkenthetik! Nagyon jó bevált a Sensolite hát-, derék- és gerincfájdalmak esetében is, jelentősen csökkentette a fájdalomérzetet. Ha csökken a fájdalom, akkor sokkal könnyebben mennek bele helyzetekbe a játékosok, nyilván van egy pszichés hatása is. Volt egy lányunk, aki kézközépcsont-törést szenvedett, megoperáltuk, majd rendszeres kezelésekre járt a mielőbbi gyógyulás reményében, sokan meg is voltak lepve, amikor pár hét után már játszott! Volt egy kiugróan érdekes, ugyanakkor pozitív esetünk is, amikor egy fiatalember nagyon csúnya könyöktörést szenvedett, de olyat, amiről szakemberek azt gondolták volna, hogy a páciens nem is fog teljesen felépülni. Ilyen törések után legtöbbször nem tér vissza a mozgás teljes funkcionalitása: duzzadt marad a könyök környéki terület, de esetében az operációt követően nagyon szigorú gyógytorna és Sensolite terápia következett – be is tartotta az orvosi javaslatot. Bizony a gyógyulás időben jelentősen rövidült, minőségét tekintve pedig kiválóan alakult, hiszen a röntgen is kimutatta, milyen szépen gyógyult a törés, rendben van a könyökfunkció, nincs duzzanat, nem vastagabb az egyik kar, mint a másik. Aktívan sportolók esetében természetesen nem csak sérülések esetén ajánlott a teljes testfelületen alkalmazott polarizáltfény-terápia! Felkészülési időszakban, nagyobb fizikai igénybevétel esetén az immunrendszer gyengül, könnyebben megfáznak, de a rendszeres kezelésekkel megelőzhető a baj! Azt tapasztalatuk, hogy a két edzés közötti regenerációt is segíti a Sensolite: ha nagyobb terhelést kapnak, az izmok fáradtsága is gyorsabban tovatűnik.” Dr. Békési Cyprián ortopéd sebész főorvos

 

A Sensolite teljes testfelületre alkalmazott polarizáltfény-terápia megegyezik a lokálisan alkalmazott polarizáltfény-terápiás eszközök hatásosságával. A lokális polarizáltfény-terápia kezelés Magyarországon [Kód:86202; Név: Kezelés monochromatikus polarizált fénnyel (Evolite, Bioptron)] jelenleg is OEP finanszírozott ellátás. Az OEP adatai alapján a csont-izomrendszer és kötőszövetbetegségeinek kezelésére lokális fényterápiával 2008-ban közel 100,000 OEP finanszírozott kezelést végeztek hazánkban.

 

 

II. Páciensek tapasztalatai
„Nekem a komolyabb húzódásokban nagyon hamar segített, sokkal hamarabb visszatérhettem. Volt olyan eset, amikor azt mondták egy ágyéki húzódásra, hogy 3 hétig pihennem kell vele. Amikor a nyolcadik napon meccset játszottam, nem is értették, erre hogyan kerülhetett sor.” – meséli Gergő. – „Számomra a legszembetűnőbb a vitalitás: nem vagyok fáradékony! Rövidtávon pedig egy komolyabbnak tűnő húzódás is sokkal gyorsabban gyógyul.” Majoross Gergely 157-szeres válogatott jégkorongozó, a MAC edzője

 

„Egy sérülés után minél előbb szeretnél visszatérni az igazi élethez, az igazi teljesítményedhez, egészségi állapotodhoz. Természetes, hogy ilyenkor minden lehetőséget megragad egy sportoló, így kerültem én is a Sensolite-hoz.” – magyarázza az FTC kiváló játékosa és kihangsúlyozza: „A kezelések során ereztem, hogy gyorsabban gyógyulok, és ez még inkább megnyugtatott – tehát, ha Sensolite, akkor nyugalom és gyógyulás!” Englert Orsolya, 78-szoros válogatott kosárlabdázó

 

„Három komoly sportsérülésem volt, mindhárom operációhoz vezetett. A terápia nekem elsősorban abban segített, hogy nagyon gyorsan alkalmazkodni tudjak a terhelő edzésekhez, éreztem, hogy energiával tölt fel!” – számol be tapasztalatairól a TEVA-Vasas-UNIQA vízilabda csapat kapitánya. „Hiszek benne, hogy ez a teljesítményemhez ad egy kis pluszt!” dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, a TEVA-Vasas-UNIQA csapatkapitánya.

 

III. Terápiás javaslat
A csomagokat a rendelkezésünkre álló igen nagyszámú tapasztalat összesítésével alakítottuk ki, tudományos igényességgel elvégzett kutatások még nem állnak rendelkezésünkre. A Sensolite fényágy nyújtotta terápiás lehetőséget ADJUVÁNS (KIEGÉSZÍTŐ) kezelésként javasoljuk, tehát a hagyományos orvoslás által felkínált medicina MELLETT ÉS NEM HELYETT.

 

 

A használat során azonban gyakran előfordul, hogy a fénykezelésnek köszönhetően oly mértékben javul a páciens problémája, hogy kezelőorvosa a különféle vizsgálati leletek alapján jelentősen csökkenti, sőt esetenként elhagyja a gyógyszeres kezelést.

 

 

Standard terápiás javaslat izomszakadás, rándulás, ficam, ödéma és egyéb zúzódások gyógyítására (Felnőtt, junior, gyermek)

 

1. hét
5

 

Terápiás javaslat a gipsz levételéig heti bontásban: (Felnőtt, junior, gyermek)

 

1. hét 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 6. hét
5 3 2 2 2 2

 

 

 

Aktuális csomagárainkról érdeklődjön az Önhöz legközelebb eső Sensolite Gyógycentrumban!

 

Az általunk ajánlott kezelési gyakoriság már eredményt hoz, de ha Páciensünk úgy érzi, hogy gyakrabban szeretné igénybe venni a Sensolite fényterápiát, lehetősége van rá a Gyógycentrumban történt konzultációt követően. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmet, hogy tekintettel a fényterápia szervezetre gyakorolt energizáló hatására, némely esetben felpörgeti a szervezetet, ezért előfordulhat, hogy a túlzott mennyiségű fénykezelés alvási problémákat okozhat.

 

Továbbá ilyen esetekben javasoljuk, hogy a fényterápiát ne az esti, a lefekvés előtti órákban vegye igénybe, hanem inkább reggel vagy délelőtt. Ha este vagy éjszaka kell aktívnak lennie, akkor az igénybevétel előtt érdemes felkeresni a Sensolite Gyógycentrumot.

 

 

Tel.: +36 1 345 1556, +36 70 454 5599 
E-mail: gyogycentrum@sensolite.hu

 

Kezelés közben