A teljes test polarizáltfény-kezelés a kapilláris erekben a keringés javításával gyorsítja a szervezet vérellátását, fokozva a méregtelenítés hatásfokát. Ez a szervezet összes sejtjére, szervére, így a bőrre, a fejbőrre, a hajhagymákra és a körmökre is igaz. Rendszeres Sensolite kezelés a bőrt simává, hidratálttá teszi, ugyanis a kezelés során a sejtek – így a bőr, a fejbőr – anyagcseréje intenzívebbé válik, ezen felül javul – többek között – ezen sejtek vér- és ezáltal az oxigénellátottsága is. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a rendszeres Sensolite kezelés hatására a haj fényesebb és erősebb lesz, megszűnhet a hajhullás, sőt néhány esetben pácienseink azt tapasztalták, hogy kezdett visszatérni a haj eredeti színe. Ezen kívül a tinédzserkori pattanások által „örök” nyomot hagyott heges bőr is „kivasalható” a rendszeres Sensolite fénykezelés segítségével.
Plasztikai beavatkozások után
Műtéttel járó plasztikai beavatkozások után még a varratszedés előtt érdemes elkezdeni a Sensolite fényterápiát. A teljes testfelületen alkalmazott polarizáltfény-kezelések előmozdítják a műtéti régió és a műtéti heg konszolidálódását. A műtéti heg a fénykezelés hatására lényegesen gyorsabban gyógyul, mint anélkül – ennek köszönhetően maga a heg végleges állapotában sokkal szebb és halványabb lesz, ezen kívül a polarizáltfény-kezelés csökkenti a keloid képződés valószínűségét.
Különféle plasztikai beavatkozások után (műtét, injekció) a beavatkozás helyén haematómák (kék-zöld, lila foltok) keletkezhetnek, melyeknek felszívódását jelentős mértékben gyorsíthatja a Sensolite fénykezelés. A beavatkozás után sok esetben duzzanat, ödéma keletkezhet, melyeknek létrejötte a polarizáltfény-terápiával megelőzhető, illetve ha már létrejött, akkor felszívódásuk gyorsítható.
A bőrfelszín radikális vagy kevésbé radikális hámlasztása után a Sensolite-tal a bőrfelület regenerációja jelentősen gyorsítható, az esetleges heges gyógyulás megelőzhető.
Fogyókúra és böjt idejére
Ha valaki fogyókúrázni kíván, akkor a Sensolite fényterápia segíthet célja elérésében! Tapasztalataink szerint a teljes test polarizáltfény-kezelés előmozdítja a sejtek, illetve a teljes szervezet anyagcseréjét, méregtelenítését. Miután a szervezetben található zsírszövet a méreganyagok tárolására szolgál, a méreganyagok hatékony eltávolításával a zsírszövet jelenléte szinte „okafogyottá” válik, az attól való megszabadulás tehát sokkal könnyebb lesz, mint a rendszeres fénykezelés nélkül.
A Sensolite teljes testfelületre alkalmazott polarizáltfény-terápia megegyezik a lokálisan alkalmazott polarizáltfény-terápiás eszközök hatásosságával. A lokális polarizáltfény-terápia kezelés Magyarországon [Kód:86202; Név: Kezelés monochromatikus polarizált fénnyel (Evolite, Bioptron)] jelenleg is OEP finanszírozott ellátás. Az OEP adatai alapján a bőr és bőralatti szövet betegségeinek kezelésére lokális fényterápiával 2008-ban közel 35,000 OEP finanszírozott kezelést végeztek hazánkban.
I. Páciensek tapasztalatai
„Teljesen egészségtudatos családban nőttem fel, sokat teszek azért, hogy a betegségek elkerüljenek nagy ívben. Többen jártak Sensolite-ozni a baráti körünkből, így én is befizettem egy kúrára. Úgy emlékszem, nagyjából 5 kezelés után kérdezte meg a párom, miért mosom rutinból a hajamat, amikor egészséges csillogását 4-5 napig is képes megtartani? És valóban, csak a fényágytól történhetett, hiszen a hétköznapokban szokásain és termékein egyáltalán nem változtattam.” K. N.
„59 éves vagyok, július elején kerestem fel a városunkban nyílt Sensolite Gyógycentrumot. Panaszaim rendkívül sokrétűek voltak, gyakori nátha, fül- és orrmelléküreg, fogínygyulladás, ízületi panaszok, fáradékonyság, idegesség, hangulatingadozás. Már a kúra elején idegrendszerem, kedélyem nyugodtabb, időjárási frontnál terhelhetőségem jobb lett. Fáradékonyságom csökkent. Másfél hónapja tartó hörghurutom elmúlt. Az 5. kezelés után éjszakai alvásom – altató nélkül – jobb lett. Fogíny és gyökérgyulladásom sokat javult. Bal váll fájdalmam csak ritkán jelentkezik, akkor is sokkal enyhébben, mint annak előtte és nem kell bevennem gyógyszert. Amit az ismerősök is észrevettek a hajam és a bőröm szebb, simább lett, műtéti hegem szinte alig látható. Múlt héten 16. kezelés után elvégzett kontroll laborvizsgálat minden eddigieknél jobb eredményt mutatott. Magam részéről szeretettel ajánlom!” V. M.
„Én immunerősítés céljából voltam eddig 8 kezelésen és nemcsak a közérzetem lett jobb, hanem a combomon és mellemen lévő striák is csökkentek, vagyis halványodtak. Továbbra is fogom folytatni a terápiát.” T. É.
„Tini korom óta zavart, hogy az átlagosnál kisebb melleim vannak, ezért több évnyi vívódás után a plasztikai sebészet mellett döntöttem. Éppen munkahelyet váltottam, ezért különösen fontos volt számomra, hogy az új kollégák már új külsővel lássanak, és jó benyomást tegyek rájuk. Az orvosom szerint másfél – két hetet adnom kellett volna magamnak a gyógyulásra, én viszont elkezdtem Sensolite-ozni és ha óvatos mozdulatok mentén is, de a második héten, a tervezett időpontban tudtam kezdeni. Gyönyörűen gyógyult a seb, ma már szinte észrevétlen, engem pedig, mintha kicseréltek volna!” L. T.
II. Terápiás javaslat
A csomagokat a rendelkezésünkre álló igen nagyszámú tapasztalat összesítésével alakítottuk ki, tudományos igényességgel elvégzett kutatások még nem állnak rendelkezésünkre. A Sensolite fényágy nyújtotta terápiás lehetőséget ADJUVÁNS (KIEGÉSZÍTŐ) kezelésként javasoljuk, tehát a hagyományos orvoslás által felkínált medicina MELLETT ÉS NEM HELYETT.
A használat során azonban gyakran előfordul, hogy a fénykezelésnek köszönhetően oly mértékben javul a páciens problémája, hogy kezelőorvosa a különféle vizsgálati leletek alapján jelentősen csökkenti, sőt esetenként elhagyja a gyógyszeres kezelést.
Terápiás javaslat heti bontásban (az egészséges és szép haj, köröm és bőr érdekében; böjti és fogyókúrás időtartamra, valamint plasztikai beavatkozások utáni gyógyulásra) (Felnőtt, junior)
1. hét | 2. hét | 3. hét | 4. hét |
3 | 3 | 3 | 3 |
Aktuális csomagárainkról érdeklődjön az Önhöz legközelebb eső Sensolite Gyógycentrumban!
Az orr, arc, szemhéj, stb. plasztikát követően a beavatkozás helyén lila, kék, zöld vérömlenyek, ún. haematómák keletkeznek. Ugyanez a jelenség felléphet az injekciós ránc- vagy ajakfeltöltést követően is.
A haematóma felszívódásának meggyorsítása céljából közvetlenül a plasztikai beavatkozást követően lehet kezdeni a fényterápiát és erre a célra mindennapos kezelést javaslunk – a haematóma kiterjedtségétől és súlyosságától függően heti öt alkalommal, ha szükségesnek látszik, akkor ugyanígy kell elvégezni a kezelést még egy héten keresztül.
Terápiás javaslatunk haematóma felszívódására: (Felnőtt, junior)
1. hét |
5 |
Szépség fenntartó csomag: (Felnőtt, junior)
1. hét | 2. hét | 3. hét | 4. hét | 5. hét |
2 | 2 | 2 | 2 | 2 |
A fenntartó kezeléseket a kívánt súly eléréséig javasolt folytatni.
Aktuális csomagárainkról érdeklődjön az Önhöz legközelebb eső Sensolite Gyógycentrumban!
Az általunk ajánlott kezelési gyakoriság már eredményt hoz, de ha Páciensünk úgy érzi, hogy gyakrabban szeretné igénybe venni a Sensolite fényterápiát, lehetősége van rá a Gyógycentrumban történt konzultációt követően. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmet, hogy tekintettel a fényterápia szervezetre gyakorolt energizáló hatására, némely esetben felpörgeti a szervezetet, ezért előfordulhat, hogy a túlzott mennyiségű fénykezelés alvási problémákat okozhat. Továbbá ilyen esetekben javasoljuk, hogy a fényterápiát ne az esti, a lefekvés előtti órákban vegye igénybe, hanem inkább reggel vagy délelőtt. Ha este vagy éjszaka kell aktívnak lennie, akkor az igénybevétel előtt érdemes felkeresni a Sensolite Gyógycentrumot.
*Jelen csomagajánlatban található információk a SENSOLITE eszköz indikáció szerinti használata során a betegek, illetve kezelőorvosaik által tapasztalt, dokumentált szubjektív észlelésen alapuló olyan beszámolókon alapulnak, mely beszámolókban a betegek, illetve kezelőorvosaik részben olyan pozitív hatásokról is említést tettek, melyek a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nem képezik az eszköz hatóságilag engedélyezett indikációs területeit.
A jelen csomagajánlatban szereplő – beteg-, illetve orvosi tapasztalatokon alapuló – információk jelenleg nincsenek klinikai kutatási eredményekkel alátámasztva – így jogszabály szerint nem minősül bizonyítottnak a kezelés gyógyhatása a csomagajánlatban megjelölt területeken – de alkalmasak lehetnek a jövőben elvégzendő kutatások irányának megalapozására.
A csomagajánlatban felsorolt jótékony hatások a fentiek alapján tájékoztató jellegűek, a kezelések hatása egyénenként eltérést mutathat. Kiegészítő kezelésként történő alkalmazása előtt, feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával. A SENSOLITE eszköz igénybevétele nem helyettesíti az orvos által előírt konzervatív terápiás kezeléseket, gyógyszereket.
Kérjük, hogy a kezelés igénybevételére irányuló döntését a fentiek alapján hozza meg.
Tel.: +36 1 345 1556, +36 70 454 5599
E-mail: gyogycentrum@sensolite.hu